Helósziaszevasztok!
Újra itt, St. Angers city hívó szavára ismét itt vagyok. Bécsből hajnalban jelentkeztem utoljára. Azóta röviden összefoglalom, hogy mi történt velem, amúgy.
Mivelhogy a bécsi reptéren nem tudtunk aludni, alvásra való ojjektum hiányában, ezért nem aludtunk, ellenben 5kor kinyitott a reptéri kávézó, becsekkoltunk, majd a maradék időt ott ütöttük el. A gépen nem volt semmi gáz, kivéve, hogy felszállás előtt a biztonsági átvizsgálásnaál már megint kivettek a sorból, és már megint tetőtől talpig átmotoztak, mint ahogy már Pesten és Párizsban is megtették velem. De már abszolút számítottam rá, bár a tökömtuggya, miért mindig engem. Ennyire zsiványképű legény lennék? :-)
Most sem találtak semmit nálam, így felengedtek a gépre, ahol ismét volt 1 szép magyar stewardess, úgy láccik a Szkáj-nál sokan dolgoznak nemzettársaink közül.
A gépen próbáltam kumni egyet, majdnem el is aludtam, amikor Svájc felett egy nagyot döccent a gép, biztos elütöttünk egy őzet, vagy no, én nem tudom.
Utána leszálltunk, a bőröndöm is szerencséesn megkaptam, bár ismétgazdagodott egy-pár mély karccal, hogy dögöljenek meg ezek a tahó reptéri bőrőndpakoló logisztikai manágerek.
Aztán transzfert elkaptuk, Párizsban leszáltunk, le a metróba, ahol beszorultam a metróbajáró-jegyérvényesítő-beengedőkapu vasgépbe, helyszűke ügyileg. Aki járt már Párizsban, vágja, miről beszélek, bőrőnddel együtt szinte képtelenség átjutni rajta. Olyan a gép, hogy beteszed a jegyet, azt beszopkodja és elviszi. Előtte meg van egy birkakarám meg egy vasfal, ami átenged, és a jegedet ott veszed ki a gépből. Na, ez a jegy beszopkodása után 2 másodpercig van nyitva,és 50 centi széles. Juss át rajta 2 sec alatt a bőrönddel együtt. Nagy kihívás:-D
A francia metró anniyra fejlett, hogy a mozgólépcsőt, mint olyat nem alkalmazzák sehol, így ismét lépcsőztem 100at a bőrönddel, az alkarom be is durrant. Aztán eljutottunk a Montparnassera, a vasútmegállomásra, ahol a TGV-nk az indulás előtt 45 perccel még nem volt kiírva. 15 perccel előtte kiírták, beált, mi meg megpróbáltunk felszálni, de hatalmas tömeg volt. Mivel automatából vettük a jegyet, a helyjegyünk általános volt, nem vot rajta szék, bárhová leülhettünk. De annyi sok nép volt, hogy ez képtelenség volt. Miután harmadszor állítottak fel, hogy bocs, ez az én helyem, gondoltam, hogy nekem a legjobb lesz, ha hatalmas bőröndömmel inkább kipogózom magam a vagon előterébe, és ott próbálom meg túlélni az embertömeget. Így hát kiverekdtem magam a szűk folyosón, lábakon taposva, sűrűn pardonozva, és eszkűz-moá-zva. A 10 méteres folyosón végül is csak 1 kisgyereket ütöttem le a bőrönddel véletlenül, mert túl alacsony volt a srác, és nem vettem észre, akitől bocsánatot kérek, bár úgysem olvassa a blogot, meg amúgy sem tud magyarul.
Az előtérben is iszonyat sok ember, a lehajtató üléseken is mind ültek, de egy 40 év körüli néger szívélyesen átadta nekem a helyét, és ő leült a lépcsőre. Én megköszöntem, és helyet foglaltam. Ez fura...biztos Dél-Afrikából érkezett, és fehér embert látva még erősen élnek benne az Apartheid rendszer szokásai:-)
Le Mansban átszálltunk, (nem láttam sajna a híres autóversenypályát) aztán szerencséen megérkeztünk a csodás Angersba. Lepakoltunk, elmentünk ebédelni, és kiment minden álom a szememből, így hát Jocóval elmentünk sört és csipszet venni, és leültünk a Majna partjára, és este 8ig ott bezsélgettünk, nagyon mély témákról. Utána haza, kis internet, skype, de akkor már teljesen kész voltam, elkapott nagyon a meleg szobában az álomkór, így hát aludni tértem.Ma eddig egyetemen voltam, és lassan nekiállok fordítani, mert holnapra van házim.
Az otthon töltött napok nagyon jól teltek, csak kevés volt. Ezúton is elnézést kérek a veszprémi pajtásaimtól, de télleg nem volt arra időm, hogy 4 órát oda, és 4 órát visszautazzak, mert azzal elment volna 1 napom, és annyira azért nem voltam jól ellátva idővel, leginkább.
Volt család, mamák, finom magyaros kaják, piros fröccs, esténként sörözés Mikivel, Gerikkel, majd hazajött Báttyó is, és akkor szerdán ittasodás, SZabival, meg az előző úriemberekkel. Most pénteken meg utolsó estém volt otthon, így egy Retro "clüb" is belefért, ugrálva csujjogatós, széjjel csapatós, majd taxival haza, és még félrészegen pakolás, majd a szomabti d.u. kettes IC-vel fel Pestiába, onnan vnattal Bécsbe, és onnan már tudjátok.
Sok erőt adott az otthonlét.
